Őszi zivatar

Aida Martínez, a spanyol belsőépítész boldogan mondott igent Fernando lánykérésére, aki akkor már hosszú évek óta birtokolta a szívét. Öt évnyi házasság után mégis megtörve áll a körülötte zajló események közepette, míg szíve napról napra egyre több sebből vérzik. Tudatosan menekül a tudatlanság függönye mögé, miközben naivan reméli, hogy még minden visszafordítható, hogy minden lehet még a régi. Olyan, mint amilyen a veszteségeik előtt volt, amikor tudta és érezte is, hogy szerelmes belé a férje. 

A boldog, gondtalan feleség álarca mögül figyeli, ahogyan a labdarúgó – akit még annyi fájdalmas hónap után is töretlenül szeret – szinte minden este egy másik nőhöz készülődik izgatottan. A szíve mélyén rég tudja, hogy már sose lesz semmi sem ugyanolyan, hogy a szerető átvette és el is foglalta az ő helyét, azonban ennek ellenére sem képes arra, hogy elszakadjon a férfitől. Végül egy zivataros őszi éjszakán kilép a közös otthonuk ajtaján, hátrahagyva a közös emlékeiket és azt a Fernandót, aki árnyéka annak, akibe évekkel korában beleszeretett. 

Aida készen áll arra, hogy maga mögött hagyva a fájó múltat, tovább lépjen, ahogyan azt gondolatai szerint a férje már meg is tette. Viszont a Sors újfent bebizonyítja a számára, hogy nem olyan kiszámítható, mint ahogyan azt várta. 

Mert néha egy kapcsolat nem happy enddel végződik…

RPF kisregény

Terjedelem: Prológus – 5 Esőcsepp – Epilógus

Első megjelenés: 2015. szeptember 5. – 2016. június 5.

Jelenleg: átolvasás alatt



Szereplők


Születési helye, ideje: Madrid, 1984. október 28.

belsőépítész

Még mindig ugyanúgy szeretlek, mint a legelején, mint amikor még semmi rossz nem történt velünk. Mintha egy nap se telt volna el azóta, hogy a lakásomon megcsókoltál... de most is az orromban érzem azt az undorítóan édes parfüm szagot, tudom, hogy holnap szőke hajszálakat fogok találni a ruháidon, mert Hozzá sietsz annyira. Az már nem számít, hogy én itthon leszek egyedül, hogy hogyan érzem magam, legfőképp pedig az, hogy lassan megölsz.

 

Születés helye, ideje: Fuenlabrada, 1984. március 20.

profi labdarúgó

Mosolyogva sétálok feléd, könnyedén hazudok újra neked és ugyanígy csókollak meg, mintha nem is a szeretőmhöz indulnék. Mással töltöm az estém, mert nem tudok melletted maradni, de elengedni sem tudlak. Még úgysem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a távozásaimmal lassan töröm apró szilánkokra a lelkedet. Egy részem még mindig ragaszkodik Hozzád, haza hoz, hogy reggelente melletted ébredjek. Ez a részem nem enged el, ez a részem az, ami még mindig szerelmes beléd.

 

Születés helye, ideje: London, 1989. július 8.

modell

Egy játéknak indult, egyéjszakás kalandnak a jóképű, ismert focistával. nem akartam mást, csak a bizonyosságot, hogy Te sem vagy más, mint a többi férfi, hogy Te sem tudsz ellenállni egy gyönyörű nő csábításának. Viszont most már alig várom, hogy elhagyd a feleségedet értem, hogy végre elfoglalhassam az engem megillető helyet és az enyém legyél. Egyedül csak az Enyém!


Fejezetek

 

Prológus – Vihar előtti csend

1. Esőcsepp – Eltűnt varázs

2. Esőcsepp – Az igazság fájdalma

3. Esőcsepp – A múlt árnyai

4. Esőcsepp – Egy utolsó alkalom

5. Esőcsepp – Kósza ábránd

Epilógus – Egy vihar romjai


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése