Könyvespolc

A pálya szerelmesei


(a történetért kattints a címre)

RPF regény

Főszereplők: Lara Hamilton, Fernando Torres, Frank Lampard
Terjedelem: 66 fejezet – Epilógus
Első megjelenés: 2008 nyár – 2012. június 8.
Jelenleg: feltöltés alatt

Többszázféle pálya van a világon: futballpálya, kosárlabda pálya, golfpálya, autóverseny pálya és még sorolhatnánk tovább a példákat. A világon minden ember életében legalább egyszer szerepel egyen több-kevesebb sikerrel, köztük pedig vannak olyanok is, akik egész életüket és mindennapos munkájukat itt töltik, őket lehet a pálya szerelmeseinek nevezni. Ezek az emberek a hőn szeretett pályán és az azon folyó kisebb-nagyobb versenyeken gyűlnek össze, hogy összemérjék erejüket, tudásukat és a végén kiderüljön, hogy melyikőjük a legjobb.
Lara Hamilton életében már sokféle pályán játszott és szerepelt sikeresen. Természetesen voltak kudarcai is, melynek veszteségeit sokkal inkább a szívébe és lelkében érezte, nem az elveszített érmekben, kupákban. Két meghatározó pálya szerepelt az életében, a futball- és a kosárlabda pálya. Élete első szakaszának meghatározó sportja a labdarúgás volt, azonban egy fájó nap mindent megváltoztatott és a szeretett sport helyét hamarosan átvette a kosárlabda. Hosszú évek teltek el úgy, hogy mindössze baráti unszolásra lépett újra zöld gyepre, rajongása a játék iránt azonban megmaradt, így a kemény szezonnal a háta mögött, pihenni érkezett a 2008-as Európa Bajnokság helyszínéül szolgáló Ausztriába, hogy kikapcsolódásként nyomon kövesse az egész kontinenst érdeklő küzdelmeket.
Egy váratlan találkozás egy ismerősnek tűnő személlyel fenekestől felforgatja az életét, mely már alapvetően is rengeteg változáson megy keresztül. Vajon végül rájön, hogy ki is ő valójában és végre boldog lehet azzal, akibe valójában szerelmes?

Egynyári szerelem


(a történetért kattints a címre)

Regény

Főszereplők: Molnár Olívia, Giovanni D'Angelo
Terjedelem: x fejezet
Első megjelenés: 2021. szeptember 05.
Jelenleg: írás alatt


Esőcseppek


(a történetért kattints a címre)

RPF kisregény

Főszereplők: Aida Martínez, Fernando Torres
Terjedelem: Prológus – 5 Esőcsepp – Epilógus
Első megjelenés: 2015 szeptember 5. – 2016. június 5.
Jelenleg: befejezett

A történet megnyerte a Best of Wattpad - Hun augusztus-szeptemberi forduló romantikus kategóriáját!

Tavaszi zápor
(hamarosan...)

RPF kisregény

Főszereplők: Aida Martínez, Fernando Torres
Terjedelem: 
Első megjelenés: 
Jelenleg: tervezés alatt

La Diabla


(a történetért kattints a címre)

Regény

Főszereplők: Ana Santos, Alessandro Santos, Alejandro De la Vega
Terjedelem: Előszó – 7 év – Utószó
Első megjelenés: 2020. december 31. – ... (Wattpaden publikálva)
Jelenleg: szünetel


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése